Oldalunk a böngészés biztosításához sütiket tárol az Ön számítógépén. Kérjük csak akkor olvasson minket ha ezzel egyetért. Elfogadom

Bemutatkozás

2011.
Egy évnyi internetes fórumozás és Lexusos tapasztalat csere után az első baráti találkozó Visegrádon jött létre, ahol megfogalmazódott bennünk a gondolat, hogy klub szintre emeljük baráti találkozóinkat. Ezután rengeteg ötlet és információ gyűjtés elkezdődött a Magyar Lexus Klub weboldalának elkészítése.

2012.
Ez év tavaszán megrendeztük második találkozónkat Egerben, ahol már szép számban képviseltették magukat a Lexus tulajdonosok. Még ebben az évben megrendeztük az őszi találkozónkat a Camponában. Ekkor már működött a weboldal, saját fórummal, amely azóta is folyamatosan bővül, rengeteg hozzászólással.

2013.
Ebben az évben a nagy érdeklődésre való tekintettel már három találkozót rendeztünk. Tavasszal Kecskeméten, nyáron Szántódon, majd ősszel ismét a Camponánál tartottunk összejövetelt. Közben folyamatosan folytattuk a weboldal fejlesztését és az adatok gyűjtését.

2014.
Februárban teljesen megújult a honlap, és bővebb tartalommal töltöttük fel. Három nagy sikerű találkozónk volt ebben az évben. A tavaszi rendezvényünk az országos Red Sun Fest-Japán autós találkozó betétprogramja volt, ahol ismét szép számban jelentek meg a Lexus tulajdonosok. A Szántódon megrendezésre kerülő nyári nagy találkozónkat az eddigi legnagyobb érdeklődés övezte. Több, mint 15 autó és 30-40 fő vett részt a Balaton parti rendezvényünkön. Az ősszel a Campona-ban megrendezésre került találkozónkon már több, mint 20 autó és rengeteg érdeklődő jelent meg, akiket azóta elkapott a Lexus életérzés és klubbunkban, illetve fórumunkon köszönthetjük őket.

2015.
Ebben az évben ismét a Red Sun Fest-Japán autós nap keretein belül rendeztük meg a tavaszi találkozónkat a Tököli reptéren, ahol az eddigi legnagyobb létszámban vettek részt a Lexus tulajdonosok a rendezvényünkön. Több, mint 30 autóval és rengeteg érdeklődővel. Klubbunk arculatát folyamatosan fejlesztjük a klubtagok és az érdeklődők igényeinek megfelelően. Szintén ebben az évben egy nagyszabású cikk sorozatot kezdtünk el megjelentetni, amelyet, egy megszállottan Ls400 kutató klubtagunk készít. Ezzel szeretnénk a Lexus Ls400 megalkotói előtt tisztelegni és bemutatni a Lexus tulajdonosoknak, hogy honnan indult a márka a 80-as években és miért nőtte ki magát 20-30 év alatt a világ egyik legkedveltebb luxus márkájává.

2016.
Mivel a klub egyre nagyobb népszerűségnek örvend, ezért 2016-ban új helyszínt kellett keresnünk a nagy nyári találkozónk részére. Ekkor ismét egy kedves klubtagunk sietett a segítségünkre, ezért 2016-ban Sopronban egy sokkal nagyobb helyszínen rendezhettük meg az ez évi MLK nyári találkozót. Ebben az évben tavasszal szintén részt vettünk az ország legnagyobb Japán autós rendezvényén és egyúttal megtartottuk a tavaszi találkozónkat. Ősszel Budapesten az M5-M0 csomópontjában találkoztak a Lexus rajongók, ismételten szép létszámban.

2017.
Idén ismét meghívást kapott a klub a Red Sun Fest-re és soha nem látott, több, mint 40 autós létszámmal képviseltette magát a rendezvényen. A nagy érdeklődés miatt új weboldalt készítettünk, bővebb tartalommal és rengeteg hasznos információval, új funkciókkal. Személyre szabottabban minden kedves klubtagunknak.

VISSZA A TETEJÉRE

KAPCSOLAT


Legyél te is klubtag!
info@magyarlexusklub.hu

AJÁNLOTT SZERVIZ


PARTNEREINK